Napelem és otthonfelújítási támogatás: fontos állásfoglalást tett az Államkincstár

Az utóbbi időben napvilágot látott módosítások következtében a háztartási napelemes rendszer telepítéséhez támogatást igénylők körében sok volt a félreértés az otthonfelújítási támogatás igénybevételével, illetve a szaldóelszámolásban maradás feltételeivel és a vonatkozó határidőkkel kapcsolatban. A helyzetet jelentős mértékben egyértelműsíti a Magyar Államkincstár állásfoglalása.

A legfontosabbal kezdve: a Magyar Államkincstár (MÁK) állásfoglalása szerint azoknak, akik otthonfelújítási támogatással kívánnak háztartási napelemes rendszert telepíttetni és garantáltan szaldóelszámolásban szeretnének maradni

A kivitelező céggel történt szerződéskötés után 2021. június 30-ig elegendő benyújtaniuk a MÁK felé a napelemes rendszer megvalósulásáról szóló teljesítés igazolást, az 5. számú nyilatkozatot a kivitelezéssel kapcsolatos költségplafon betartásáról (bruttó 450 000 Ft/kW), valamint a projekthez kapcsolódó számlákat. Az áramszolgáltatóval kötött áramvásárlási szerződést, hálózati engedélyes nyilatkozatot kizárólag a 2021. június 30. után benyújtott elszámolások esetében kell csatolni a támogatás igényléséhez. Ezen dátum után benyújtott napelemes rendszerek esetében viszont csak az maradhat szaldó elszámolásban, akinél a mérőóracsere 2021. 06. 30-ig megvalósult.

Szaldóban maradni

Azt már régebb óta lehetett tudni, hogy a jelenlegi kedvező szaldóelszámolás az otthonfelújítási támogatással napelemes rendszert megvalósítók számára csak 2021. június 30-ig elérhető, ezután pedig már csak bruttó elszámolás vonatkozhat háztartási naperőművük termelésére és a háztartás fogyasztására. Míg a jelenlegi szaldóelszámolás keretében az évente a napelemekkel megtermelt és a háztartás által elfogyasztott energia különbségét kell rendezni a szolgáltató felé, az új szisztémában áttérnének a bruttó elszámolásra, melyben a napelemes termelő a hálózatból vásárolt és az általa termelt, azonnal el nem fogyasztott energia egységárát külön határozzák meg. Az új, bruttó elszámolás részletei továbbra sem ismertek, ám a hírek, illetve az általános trendek alapján arra lehet számítani, hogy ez kevésbé lesz nagyvonalú, mint a jelenlegi rendszer, ezért sokan előrébb hozták ez irányú terveik megvalósítását, megrohamozva a napelemes szektor vállalkozásait.

Az, hogy ez a június 30-i határidő pontosan mire is vonatkozik, korábban nem volt teljesen egyértelmű, azonban az április 16-i kormányrendelet a napelemes rendszerekkel kapcsolatos szabályozást több ponton módosította, így a benyújtandó dokumentumokkal kapcsolatban is tartalmazott változást a korábbiakhoz képest. Eszerint a támogatás iránti, MÁK-hoz benyújtandó kérelemhez mellékelni kell az elosztó hálózati engedélyes nyilatkozatát is a napelemes rendszer üzembe helyezésének időpontjára vonatkozóan, ami praktikusan az óracseréhez vagy az óra átprogramozásához köthető.

A rendelet utolsó bekezdése tartalmazza a MÁK állásfoglalásában tárgyalt fontos részletet - tehát az elosztó hálózati engedélyes nyilatkozatára vonatkozó előírást. Ez némileg más megvilágításba helyezi az ügyet, és amint az állásfoglalás is rögzíti, az elosztó hálózati engedélyes napelemes rendszer üzembe helyezése időpontjára vonatkozó nyilatkozatát csak a 2021. június 30. után a MÁK-hoz benyújtott elszámolások esetében kell csatolnia azoknak, akik szaldóelszámolást szeretnének.

A Magyar Államkincstár állásfoglalása igencsak megnyugtatóan hathat sok család számára. Az otthonfelújítási támogatás januári megnyílása után óriási érdeklődést generált, a napelemes rendszert tervező családok valósággal megrohamozták a napelemes cégeket, a pályázattal kapcsolatos hatalmas érdeklődés pedig több cégnél már februárban kapacitáshiányt eredményezett. Igazi pánikhangulat volt az ügyfelek között is, nagyon sok volt a félreértés a régi és az új elszámolási rendszerre történő áttérés körül.

További bejegyzések
Nem érdemes tovább várni, pályázat nélkül is megéri napelemet telepíttetni!

Marad a rezsicsökkentés, a Magyar Kormány szerint mintegy 100 ezer kkv részére, azonban ennek szigorú feltételei vannak. Blogbejegyzéseinkben ezeket szedtük össze, illetve, hogy mire számíthatnak azok a vállalkozások, akik kiesnek a kedvezményes villamosenergia- és földgázárra jogosultak köréből. Kitérünk arra is, hogy melyik két fontos dátumot kell feljegyezzük a közeljövőre vonatkozóan. 2022. augusztus 1-től megváltozik az […]

Tovább olvasom
Fűtés típusai - 5. rész

2. VÍZ-VÍZ HŐSZIVATTYÚ Néhány méterre a földfelszíntől a külső levegő szezonális hőmérsékletének ingadozásai már nem érvényesülnek, így a talaj hőmérséklete állandó 7-10°C környékén mozog. Az ezen mélységekben elhelyezkedő vízadó rétegekből nyert talajvíz ennek köszönhetően egész évben a legmagasabb hatásfokot biztosítja a hőszivattyú számára. A kedvező hőmérsékletszint továbbá lehetővé teszi az úgynevezett passzív hűtést, amikor a […]

Tovább olvasom
Fűtés típusai - 4. rész

4/5. Hőszivattyú A hőszivattyú jelenleg az egyik legkorszerűbb, akár megújuló energiaforrással működő, környezetbarát fűtési megoldás. Sőt, még a melegvíz-ellátást is tudjuk vele biztosítani! És ha a hőszivattyú kompresszorát a napelemünkből származó elektromos árammal működtetjük, hatékony, komfortos és környezetbarát házat kapunk. A hőszivattyú eladások duplázódnak a világban és hazánkban is, ami új helyzetet teremt mind az […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram