Otthonfelújítási támogatás - elszámolási tapasztalatok!

Pályázatírónk, Fekécs Levente eddig 16 kérelmet nyújtott be az ügyfelek nevében (ebből eddig 6 került kifizetésre, 10 még várakozik) így kijöttek a "gyermekbetegségek".

Néhány fontos dolgot osztott meg Facebook oldalán, amire érdemes figyelni mindenkinek, aki ilyen támogatás visszaigénylésére "adja a fejét":

„A támogatás - ahogy a kormányrendelet is írja - kizárólag lakásra, lakóházra vagy tanyára nyújtható és csak a tulajdoni lapon lévő megnevezés az érdekes. Ahol új lakóingatlan létesült, tapasztalataim szerint elmarad az épület feltüntetése az ingatlan nyilvántartásban, azaz a korábban telekként (beépítetlen terület) létező ingatlan úgy marad, nem kerül átminősítésre, így a támogatási kérelem is elutasításra kerül.

Erre mindig érdemes a kérelem benyújtása előtt ránézni az ügyfélkapuval elérhető www.foldhivatal.hu honlapon lévő online lekérdezési lehetőség keretében, még akkor is, ha nem mi építkeztünk, hanem úgy vásároltuk az ingatlant.

Ugyanez igaz arra az esetre is, amikor tudomásunk szerint lakóházban élünk, azonban bármilyen okból valójában, amiben lakunk a földhivatalnál nem így van feltüntetve (pl. nyaraló, üdülő, gazdasági épület stb.). Ezek sem lesznek jók, ezzel is csinálni kell valamit, attól függően, hogy melyik verzió van a tulajdoni lapon feltüntetve. Adott esetben megoldhatatlan is lehet az átminősítés, akkor pedig bele se kezdjünk a beruházásba, mert támogatás nem lesz rá.

Másik fontos dolog a köztartozás mentesség kérdésköre. Találkoztam már olyannal, hogy az ügyfél meggyőződése szerint nincs köztartozása, erről nyilatkozik is a kérelemben, majd köztartozás miatt elutasítják a kérelmet.

Ilyen eset elvileg ott nem fordulhat elő, ahol kizárólag bérből élnek az ügyfelek (kivéve, ha a bérből levont közterheket a munkáltató nem fizeti be a költségvetésbe), de ahol az igénylő őstermelő is, vagy egyéni vállalkozása van ennek okán előfordulhat ez a probléma is. Sőt akár egy elfelejtett kamarai tagdíj, vagy egy be nem fizetett gépjárműadó, ingatlan adó stb. is okozhat ilyen gondot, hiszen ezek is köztartozásnak minősülnek.

Ha bizonytalan valaki abban, hogy ennek a feltételnek megfelel-e, az kérjen köztartozásról igazolást a NAV-tól, abból kiderül.

Érdemes a fentieket figyelembe venni, hogy elkerüljük a bosszankodást. Szerencsére a támogatás igénylés újra benyújtható 2022.12.31.-ig, ha a probléma elhárult.

Mivel szabály szerint az utolsó számla kifizetését követően 60 nap van a támogatás benyújtására, ha ez az idő eltelik addigra, akkor sincs probléma, ugyanis egy támogatható tevékenységhez tartozó anyag vásárlásával - annak számlájával - a kérdés megoldható.”

További kérdések, illetve a támogatás benyújtása érdekében fordulhatnak bizalommal Levente felé is, aki bőségesen rendelkezik tapasztalattal más jellegű pályázatok elszámolásában is!

További bejegyzések
Nem érdemes tovább várni, pályázat nélkül is megéri napelemet telepíttetni!

Marad a rezsicsökkentés, a Magyar Kormány szerint mintegy 100 ezer kkv részére, azonban ennek szigorú feltételei vannak. Blogbejegyzéseinkben ezeket szedtük össze, illetve, hogy mire számíthatnak azok a vállalkozások, akik kiesnek a kedvezményes villamosenergia- és földgázárra jogosultak köréből. Kitérünk arra is, hogy melyik két fontos dátumot kell feljegyezzük a közeljövőre vonatkozóan. 2022. augusztus 1-től megváltozik az […]

Tovább olvasom
Fűtés típusai - 5. rész

2. VÍZ-VÍZ HŐSZIVATTYÚ Néhány méterre a földfelszíntől a külső levegő szezonális hőmérsékletének ingadozásai már nem érvényesülnek, így a talaj hőmérséklete állandó 7-10°C környékén mozog. Az ezen mélységekben elhelyezkedő vízadó rétegekből nyert talajvíz ennek köszönhetően egész évben a legmagasabb hatásfokot biztosítja a hőszivattyú számára. A kedvező hőmérsékletszint továbbá lehetővé teszi az úgynevezett passzív hűtést, amikor a […]

Tovább olvasom
Fűtés típusai - 4. rész

4/5. Hőszivattyú A hőszivattyú jelenleg az egyik legkorszerűbb, akár megújuló energiaforrással működő, környezetbarát fűtési megoldás. Sőt, még a melegvíz-ellátást is tudjuk vele biztosítani! És ha a hőszivattyú kompresszorát a napelemünkből származó elektromos árammal működtetjük, hatékony, komfortos és környezetbarát házat kapunk. A hőszivattyú eladások duplázódnak a világban és hazánkban is, ami új helyzetet teremt mind az […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram