Soha nem fogyasztottak még annyi áramot a magyarok, mint idén – Sorra dőlnek a rekordok

Júliusban ismét rekord mennyiségű villamos energiát használt fel Magyarország, nagyrészt a zsinórban támadó hőhullámok, illetve a légkondicionálók által generált extra igény miatt. 2021-ben eddig csak januárban és májusban nem dőlt meg a havi rekord, az év első hét hónapjában pedig korábban soha nem fogyott még annyi áram, mint idén.

Júliusban a teljes hazai bruttó villamosenergia-felhasználás 3979,8 GWh volt, 7,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és közel 6 százalékkal az eddigi rekordot tartó 2019 júliusinál is – derül ki az átviteli rendszerirányító Mavir adataiból. Ez igen jelentős növekedésnek számít.

A napi fogyasztási csúcsok, vagyis a rendszerterhelés alakulása szintén szemléletesen mutatja meg az igények megugrását az egy évvel korábbi júliushoz képest.

Miután 2021 első hét hónapjából csak kettőben nem dőlt meg a havi fogyasztási rekord, így szinte egyértelmű, hogy az év eddig eltelt időszakában összességében is olyan nagy volt a felhasználás, mint korábban soha. A tavalyi hasonló időszakinál közel 6, de a 2019-es rekord év első héthavi értékénél is jó 2,5 százalékkal magasabb eddig az idei hazai áramfogyasztás. A Mavir tízéves hálózatfejlesztési tervében szereplő különböző előrejelzések szerint a (nettó) magyar áramfogyasztás 2030-ig körülbelül 5-17 százalékkal bővülhet a 2019-eshez képest.

Forrás/bővebben: portfolio.hu

További bejegyzések
Nem érdemes tovább várni, pályázat nélkül is megéri napelemet telepíttetni!

Marad a rezsicsökkentés, a Magyar Kormány szerint mintegy 100 ezer kkv részére, azonban ennek szigorú feltételei vannak. Blogbejegyzéseinkben ezeket szedtük össze, illetve, hogy mire számíthatnak azok a vállalkozások, akik kiesnek a kedvezményes villamosenergia- és földgázárra jogosultak köréből. Kitérünk arra is, hogy melyik két fontos dátumot kell feljegyezzük a közeljövőre vonatkozóan. 2022. augusztus 1-től megváltozik az […]

Tovább olvasom
Fűtés típusai - 5. rész

2. VÍZ-VÍZ HŐSZIVATTYÚ Néhány méterre a földfelszíntől a külső levegő szezonális hőmérsékletének ingadozásai már nem érvényesülnek, így a talaj hőmérséklete állandó 7-10°C környékén mozog. Az ezen mélységekben elhelyezkedő vízadó rétegekből nyert talajvíz ennek köszönhetően egész évben a legmagasabb hatásfokot biztosítja a hőszivattyú számára. A kedvező hőmérsékletszint továbbá lehetővé teszi az úgynevezett passzív hűtést, amikor a […]

Tovább olvasom
Fűtés típusai - 4. rész

4/5. Hőszivattyú A hőszivattyú jelenleg az egyik legkorszerűbb, akár megújuló energiaforrással működő, környezetbarát fűtési megoldás. Sőt, még a melegvíz-ellátást is tudjuk vele biztosítani! És ha a hőszivattyú kompresszorát a napelemünkből származó elektromos árammal működtetjük, hatékony, komfortos és környezetbarát házat kapunk. A hőszivattyú eladások duplázódnak a világban és hazánkban is, ami új helyzetet teremt mind az […]

Tovább olvasom

Amennyiben kérdésed merült fel, vagy árajánlatot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal! 

ImpresszumAdatkezelési tájékoztató
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram